Hírek

A 2/2014. PJE következményei pro és főleg kontra

Dr. Csikász Levente

1. A Hpt. jellege a Ptk-hoz képest, ennek kihatása a 2/2014. PJE határozatra

A Hpt. lex specialis a Ptk-hoz képest, ami miatt a Ptk-t csak akkor lehet alkalmazni, ha egy kérdést a Hpt. nem szabályoz. A Hpt. kifejezett rendelkezést tartalmaz a fogyasztóvédelmi céllal beiktatott 213. § kapcsán, amikor deklarálja a semmisséget.

A fogyasztóvédelmi cél mentén a jogszabály helyes értelmezése alapján a 213. §-hoz fűzött semmisség teljes semmisség, hiszen amennyiben részleges érvénytelenséget kívánt volna lefektetni a jogalkotó, úgy ezt nyelvtanilag is kifejezésre juttatta volna.

Minden más fogyasztóvédelmi célú szabályozás teljes semmisséggel operál, hiszen ez biztosítja a fogyasztók hatékony védelmét a szolgáltatókkal szemben. Érdekes módon a bíróságokban a deviza alapú kölcsönszerződések körén kívül eső olyan jogintézmények esetén, ahol fogyasztóvédelmi szabályozáshoz semmisségi szankció kötődik, szinte kivétel nélkül teljes semmisséget állapítanak meg, ám valami rejtélyes oknál fogva a deviza alapú kölcsönszerződések esetén ez megváltozik, és figyelmen kívül hagyják a kötelező jogszabályokat (amelynek része az EU-jog is) és a józan jogi gondolkodást is. A Kúria valójában jogalkotó szerepkört kíván betölteni, ami számára tilalmazott és kizárt.

A Hpt. speciális jellegét és ennek kihatását, azaz a fenti érvelést megerősíti a Legfelsőbb Bíróság Gfv.IX.30.221/2011/6. számú részítélete, amelyet 2011. 11. 27-én hozott meg: „Ebből következőn nem a Ptk. szabályai az elsődlegesek a hitel/kölcsön és pénzügyi lízingszerződés érvényességének megítélése tekintetében, hanem a Ptk-val azonos szintű jogforrásnak, a Hpt-nek mint lex speciálisnak a rendelkezései. A Ptk. rendelkezései mögöttes jogszabályi rendelkezéseknek minősülnek e körben és csak a Hpt. speciális rendelkezései hiányában irányadók.”.

A szolgáltatót kizárólag a teljes semmisség teszi jogkövetővé, hiszen amennyiben részleges érvénytelenséget állapít meg az eljáró bíróság, akkor semmi sem presszionálja őket a jogszabályok, a fogyasztóvédelmi szabályok betartására, hiszen bármilyen jogsértő szerződést köthetnek, és joggal bízhatnak abban, hogy azt utóbb majd a bíróság érvényessé teszi azt a fogyasztó akaratával szemben, vagy esetleg annak pótlásával és a szolgáltatók érdekének megfelelően.

Összegezve tehát megállapítható, hogy a Ptk. nem ronthatja le, nem zárhatja ki a hozzá képest speciális jogszabály, a Hpt. érvényesülését, mivel az rendelkezik az érvénytelenség jogkövetkezményéről a teljes semmisség megállapításával, amit a jogalkotó által is megfogalmazott fogyasztóvédelmi cél indokol.

A 2/2014. PJE határozat viszont jogellenesen, mi több bármilyen felhatalmazás, jogi lehetőség nélkül lerontja a Hpt. érvényesülését, mivel azt kizárja a Ptk. 231. § (2) bekezdésének kötelező jellegű érvényesítésével.

2. Az Európai Unió joga és annak kötelező jellege

A hazánkra kötelező 93/13 Irányelv (a továbbiakban IE.) 6. és 8. cikke a következőképpen rendelkezik:

„6. cikk: (1) A tagállamok előírják, hogy fogyasztókkal kötött szerződésekben az eladó vagy szolgáltató által alkalmazott tisztességtelen feltételek a saját nemzeti jogszabályok rendelkezései szerint nem jelentenek kötelezettséget a fogyasztóra nézve, és ha a szerződés a tisztességtelen feltételek kihagyásával is teljesíthető, a szerződés változatlan feltételekkel továbbra is köti a feleket.

8. cikk: A tagállamok az ezen irányelv által szabályozott területen elfogadhatnak vagy hatályban tarthatnak a Szerződéssel összhangban lévő szigorúbb rendelkezéseket annak érdekében, hogy a fogyasztóknak magasabb szintű védelmet biztosítsanak.”.

Ebből az következik, hogy a tisztességtelen feltétel kimarad, és amennyiben a szerződés így nem teljesíthető, akkor az teljes mértékben érvénytelen. Hazánk ettől csak szigorúbb feltételt fogadhat el, ha az a fogyasztónak magasabb szintű védelmet biztosít. Az EU is a fogyasztó érdekét helyezi előtérbe, hiszen az ő oldaláról vizsgálja a védendő érdeket.

Az IE. 8. cikkelye helyes értelmezéséből pedig az következik, hogy csak egyirányú elmozdulást lehetővé tevő szabályozás nyerhet érvényt, ami a fogyasztót jobban védi. Ennek tükrében kell vizsgálni azt, hogy a Kúria által behivatkozott Ptk. 231. § (2) bekezdés diszpozitív rendelkezés, ami kétirányú elmozdulást tesz lehetővé, azaz a rendelkezés a fogyasztó hátrányára is történhet. Ez tilalmazott és az IE-be ütközik. Ez a megoldás tehát nem minősül szigorúbb rendelkezésnek, sőt nem a fogyasztó érdekét, hanem a hitelező érdekét képviseli, mert egy mesterséges elszámolási szabály bevezetésével fenntartja a deviza elszámolást. Ez pedig nem áll a fogyasztó érdekében.

A hazai bírósági gyakorlat is követi ezt utat:

1. Fővárosi Ítélőtábla 6.Pf.20.353/2013/4. számú ítéletének 12. oldala: „A 93/13 EGK tanácsi irányelv 6. Cikkének (1) bekezdése kimondja, hogy a tisztességtelen feltételek nem jelentenek kötelezettséget a fogyasztóra. Ez olyan kógens rendelkezés, amely arra irányul, hogy a szerződő felek jogai és kötelezettségei tekintetében a szerződő felek egyenlőségét a szerződési rendelkezések ellenére helyreállítsa. … a nemzeti bíróság az irányelv rendelkezéseit hivatalból, kereseti kérelem nélkül is köteles alkalmazni annak érdekében, hogy a tisztességtelen feltételek ne jelentsenek kötelezettséget a fogyasztóra. …az ítélőtáblának a másodfokú eljárásban hivatalból kellett a perbeli szerződés egyedileg meg nem tárgyalt, illetve az alperes üzletszabályzatába foglalt tisztességtelen kikötések semmisségét, lehetősége volt olyan egyedileg meg nem tárgyalt vagy az üzletszabályzatba foglalt kikötések tisztességtelenségen alapuló semmisségének megállapítására is, amelyeket a felperesek a keresetlevelükben nem jelöltek meg.”

2. Fővárosi Ítélőtábla 5.Pf.21.882/2013/4. számú ítéletének 5-6. oldala: „… a hazai jogot az uniós jog hatékony érvényesülése érdekében az uniós joggal összhangban kell értelmezni és a vele ellentétes nemzeti jogszabályt figyelmen kívül kell hagyni. Ilyen esetben tehát az irányelvnek ún. „kizáró hatálya” van. … Az Irányelv tartalmából és a Bíróság joggyakorlatából a hazai bíróságok azon kötelezettsége következik, hogy az uniós jog alkalmazását igénylő ügyben – mint amilyen a perbeli – meg kell vizsgálniuk a hazai jognak az uniós joggal való összhangját, és az összhangot szükség esetén értelmezéssel vagy a hazai jog félretételével maguknak kell megteremteniük.”;

A tisztességtelen feltételek kapcsán egyedül azt teheti meg a hazai bíróság, hogy azt figyelmen kívül hagyja. A hazai bíróság nem írhat bele a szerződésbe, tisztességtelen feltételt nem pótolhat csak abban az esetben, ha a hazai szabályozás a fogyasztó magasabb védelmét biztosítja. Ilyen hazánkban álláspontom szerint nincs, így a Ptk. 231. § (2) bekezdése ennek a kritériumnak nem fele meg, amiről még írok majd.

Ezt az érvelést rögzíti az Európai Bíróság Banco Espanol de Credito és Joaquin Calderon Camino között folyamatban volt C-618/10 számú ügyben hozott ítélet 69. pontja is, amikor rögzíti, hogy

ha a nemzeti bíróság jogosult lenne a tisztességtelen feltételek tartalmának módosítására, e lehetőség sértené a 93/13 irányelv 7. cikke által elérni kívánt és előírt hosszú távú célt a tisztességtelen feltételek alkalmazásának megszüntetését. Ez a lehetőség ugyanis továbbra is hozzájárulna annak a visszatartó erőnek a megszüntetéséhez, amely az eladók vagy szolgáltatók tekintetében az ilyen tisztességtelen feltételek puszta és egyszerű alkalmazhatósága következtében keletkezik. Az eladók vagy szolgáltatók továbbra is alkalmazni próbálnák az említett feltételeket annak tudatában, hogy ha azok érvénytelenségét meg is állapítanák, saját érdekeik a kiegészítéssel mindenkor biztosítottak maradnának. A fentiekre figyelemmel az Europai Bíróság felhívott ítéletének 73. pontjában leszögezte, az olyan tagállami szabályozás, amely a nemzeti bíróság számára lehetővé teszi, hogy az eladó vagy szolgáltató és a fogyasztó közötti szerződésben foglalt feltétel tisztességtelen jellegének a megállapítása esetén az említett szerződést e feltétel tartalmának a módosítása útján kiegészítse, az a 93/13 irányelv 6. cikk (1) bekezdésével ellentétes.”.

Összegezve elmondható, hogy a Ptk. 231. § (2) bekezdésének, mint diszpozitív rendelkezés kötelező alkalmazásának elrendelése sérti az EU jogot, amely hazánkra is kötelező, emiatt a 2/2014. PJE határozat ebből a szempontból is jogsértő. A 2/2014. PJE határozatban foglalt jogkövetkezményt – azaz az MNB árfolyam alkalmazását – figyelmen kívül kell hagyni.

3. Az MNB árfolyam (mint az érvénytelenség egy további speciális jogkövetkezménye) alkalmazásának elrendelése és ennek problémái

3.1. Eljárásjogi vetület

Az MNB árfolyam alkalmazásának elrendelése (Ptk. 231. § (2) bekezdés) jogilag nem más, mint az érvénytelenség egy további jogkövetkezménye, konkrétan az érvényessé nyilvánítás egyik megnyilvánulási formája. Azt le kell szögezni, hogy a 2/2014. PJE határozat nem eljárásjogi rendelkezés, hanem anyagi jogi, így a deviza nyilvántartású kölcsönszerződések megtámadására irányuló perek eljárásjogi kérdéseire nem hatnak ki. Ezen túl a 2/2014. PJE nem helyezte hatályon kívül az 5/2013. PJE határozatot, aminek 3. pontja viszont pontosan eljárásjogi rendelkezést rögzített a pénzintézeti – tipikusan érvényessé nyilvánításra vonatkozó – viszontkereset körében.

Az 5/2013. PJE 3. pontja értelmében tehát akkor nyílik lehetősége az eljáró bíróságnak a Pp. 123. § és/vagy Ptk. 239/A. § alapján perlő adós perében az MNB árfolyam alkalmazásával érvényessé nyilvánítást alkalmazni, ha:

- a pénzintézet az 5/2013 PJE alapján elismerte a keresetet (tehát nem egyes semmisségi okokat, hanem valamennyi petítum szinten megtalálható kérelmet)

- ha nincs felmondva a kölcsönszerződés (BH1998.226)

- ha a fogyasztó érdeke is ezt kívánja (a fogyasztó érdekéről, szándékáról kizárólag a fogyasztó tud nyilatkozni és senki más vélemény e körben nem vehető figyelembe és ezt a tagállami bíróságnak kötelessége tiszteletben tartani; ezt nyilatkozta az Európai Bíróság főtanácsnoka is)

- ha nem a fogyasztó akaratának pótlására irányul (a Hpt. 213. § (1) bekezdésében foglalt okok együttesen alakítják ki a fogyasztó szerződéskötési szándékát, így ezeket pótolni nem lehet)

- ha nem évült el a pénzintézeti viszonkeresetben érvényesített igény.

A fogyasztói akarat pótlását jelentené, ezért ez jogilag kizárt, ha az MNB kamat esetleges alkalmazásával át kellene számolni a kölcsönösszeget, a THM-et és a havi törlesztést. Ezt a bíróság nem teheti meg, mert nem írhatja meg a szerződést a felek helyett és e körben a 2/2014. PJE sem írhatja felül a Hpt. 210. § (1) bekezdését és a Ptk. 218. §-t.

3.2. Anyagi jogi vetület

Az MNB árfolyam alkalmazása a korábban írtak szerint az IE. 8. cikkelyébe ütközik. Ezt az ütközést kifejtette az Európai Bíróság Banco Espanol de Credito és Joaquin Calderon Camino között folyamatban volt C-618/10 számú ügyben hozott ítélete is (1.2. pont).

A Kúria kimondta a 6/2013. PJE határozatában, hogy a kölcsönszerződések mögött nem állt deviza. Ezért értelemszerűen nem is lehet a Ptk. 231. § (2) bekezdést használni, mert nincs meg az a feltétel, hogy „más pénznemben meghatározott tartozás”. Ezen túl – az adott szerződéshez köthető deviza hiányában – nem létező devizához nem lehet az MNB árfolyamát kötni.

A Ptk. 231. § (2) bekezdése arra az esetre ad szabályozást, ha meg van határozva CHF-ben a tarozás összege, mert ebből számolható ki a HUF összeg. A 2/2014 PJE határozat viszont ezzel ellentétesen úgy kívánja e jogszabályhelyet alkalmazni, hogy a HUF összegből akarja visszaszámolni a CHF-et. Ilyen értelmezése nincs és nem lehet ennek a rendelkezésnek, ez jogellenes, sőt mi több, LEHETETLEN.

Az MNB árfolyam alkalmazása azt is jelenti, hogy át kellene számolni a kölcsön összegét mind HUF-ban, mind CHF-ben, a THM sem lenne valós, a törlesztő részlet sem lenne valós. Ezek a feltételek az adós szándéka, akarata körébe tartozó tényezők, amit egyrészt a bíróság nem változtathat meg, nem pótolhat, másrészt a bíróság ki sem számolhatja ezt (ahogy hivatkoztam erre a 3.1. pontban). A Hpt. helyes értelmezése alapján ezen tényezőket valós összegekkel kell megadni a szerződéskötés során, hiszen ez biztosítja annak az elvi lehetőségét a fogyasztó számára, hogy a pénzintézetek ajánlatait össze tudja hasonlítani, illetve ki tudja kalkulálni, hogy a futamidő alatt milyen mértékű tartozás fogja őt terhelni. Ennek hiányában viszont nem lehet valós az adósi akarat a szerződés megkötésére, ami miatt az MNB kamat alkalmazása (illetve az árfolyamrés figyelmen kívül hagyása) a kölcsönszerződés teljes semmisségét eredményezi a Hpt. több pontja alapján, amiről a 4. pontban írok.

E körben azt külön is kiemelem, hogy ha az MNB árfolyamot alkalmazzuk és ezáltal utólag változik a kölcsön és a törlesztő részlet összege, mert az így számított kölcsönösszeg kisebb törlesztő részletet eredményez, mint az eladási árfolyamon számolt, és a kézhez kapott kölcsönösszeg is kevesebb lesz, mintha vételi árfolyamon folyósított, akkor ez megint a fogyasztói akarat körébe eső pótolhatatlan körülmény, mivel a fogyasztó vélhetően meg sem köti a kölcsönszerződést a kevesebb összeg miatt, hiszen így a kölcsönigénylés célját nem tudta volna megvalósítani.

Az MNB árfolyam alkalmazása továbbra sem küszöböli ki az árfolyamrés kérdését abban a tekintetben, hogy a folyósított kölcsön HUF összege továbbra is vételi árfolyamon kerül meghatározásra, hisz azt nem számolhatja újra, nem változtathatja meg a bíróság, és így a vételi árfolyam és az MNB árfolyam között megmarad egy árfolyamrés, ami mindenképpen terheli az adóst.

Ha viszont mindenáron ragaszkodik a bíróság az MNB árfolyam mindenek feletti alkalmazásához (értve ez alatt az eljárásjogi és anyagi jogi szabályok negligálását is), akkor kötelessége alkalmazni a kamatmértékre a CHF LIBOR mértékét. Ezt a BH2006.111 számú eseti döntés mondja ki a következők szerint: “Ebből következően az ügyleti kamatra vonatkozó Ptk. rendelkezések [Ptk. 231. § (1) és (2) bekezdés, 292. § (1) bekezdés] figyelmen kívül hagyásával is helyes az elsőfokú ítélet jogi álláspontja, amely szerint az idegen pénznemben meghatározott tőketartozás után a késedelmi kamat is a teljesítés helye szerinti pénznemben és mértékben jár a károsultnak. A bírói gyakorlat által elfogadott, a nemzetközi pénzpiacon irányadó 4% LIBOR kamat a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bírósággal egyezően szintén alkalmazhatónak találta.”.

3.3. A fogyasztó érdeke, számszerűsítve is

Az Európai Bíróság főtanácsnoka kinyilvánította az EU-jogból fakadó uniós bírósági gyakorlatot, amikor előadta, hogy a fogyasztó érdekét kizárólag maga a fogyasztó tudja megmondani, amit a tagállami bíróságnak tiszteletben kell tartania. Ebből az következik, hogy a további jogkövetkezmények levonása csak és kizárólag a fogyasztó szándéka szerint történhet, amennyiben ennek megvannak az eljárásjogi feltételei.

A fogyasztó érdeke az eredeti állapot helyreállítása, hiszen számszerűsítve is ez eredményezi számára a leghatékonyabb védelmet az IE. rendelkezéseivel összhangban. E körben a fogyasztó minimálisan a folyósított kölcsönnel tartozik (1/2010. Pk. vélemény 9-10. pontja), maximálisan a folyósított kölcsönnek az egyenértéki kamattal növel (ami az MNB alapkamat) összegével.

Az MNB árfolyammal történő számolás nem eredményez a fogyasztó javára védelmet, mert a tartozás továbbra is terheli. Ha az árfolyamkockázat tisztességtelen, úgy a Kúria szándéka szerint vélhetően a szerződéskötéskor érvényes MNB árfolyammal kell számolni a teljes futamidőre, ha viszont nem az, akkor a havi törlesztések esedékessége napján érvényes árfolyamokkal. E körben feltételezzük azt is, hogy a hiteldíj egyoldalú módosítása is tisztességtelen, így az ügyleti kamatot a szerződéskötés napján meglévő mértékben vesszük figyelembe a teljes futamidőre.

A számokat egy konkrét ügyön keresztül bemutatva a következők állapíthatók meg:

- 1.050.000,-Ft kölcsön folyósítva, 2008. 04. 08-tól 2013. 06. hónappal bezárólag 1.378.062,-Ft visszafizetve, az ügyleti kamat mértéke 9,05%

1. MNB alapkamattal számolva 43.839,-Ft túlfizetés

2. a szerződéskötés napján érvényes MNB árfolyammal végigszámolva 68.678,-Ft túlfizetés (250 HUF/CHF árfolyammal számolva)

3. változó MNB árfolyammal számolva 467.750,-Ft tartozás (!!!)

A 2/2014. PJE határozattal a Kúria elveszi a fogyasztó jogát arra, hogy magának az árfolyamrésnek, mint költségnek az alkalmazását teljes semmisséget eredményező módon (Hpt. 213. § (1) bekezdés c) pont) kifogásolja. A fogyasztó érdeke az, hogy a törvénybe ütköző szerződés semmis legyen és ő ezáltal  védelmet nyerjen. A behelyettesítéssel a fogyasztó érdeke sérül mégpedig ott, hogy nem tud érvényesülni a Hpt. strict rendelkezése a teljes semmisséggel kapcsolatban. A teljes semmisség pedig az eredeti állapot visszaállítását kell, hogy jelentse, aminek sokkal kedvezőbb az anyagi vetülete a fogyasztóra nézve mint a középárfolyamos toldozgatásnak. A 2/2014. PJE határozat nem veszi azt figyelembe, hogy az MNB árfolyam alkalmazásával az adós ugyanúgy fizetheti a semmis szerződés törlesztő részleteit.

Látható tehát, hogy a 2/2014. PJE határozat megoldása nem állhat a fogyasztó érdekében, mert nemhogy magasabb, de még védelmet sem biztosít részére, és ennek okán isígy az uniós jogba, jelesül az IE-be ütközik.

4. Az árfolyamrés kapcsán

A határozat értelmében az árfolyamrés tisztességtelen feltétel, ezért az figyelmen kívül marad a kölcsönszerződésből, amennyiben arra az adós hivatkozik. Ez esetben a Hpt. 213. § (1) bekezdés c) pont ebben az értelemben nem állapítható meg, illetve a határozat szerint az MNB árfolyamot kell alkalmazni, az válik a szerződés részévé.

A 6/2013. PJE értelmében nincs deviza a kölcsönügylet mögött, illetve nincs tényleges pénzváltás a 2/2014. PJE határozat szerint, valamint nincs devizában meghatározott tartozás, ezért az MNB árfolyam alkalmazása miatt az adósnak a vételi árfolyamon folyósított kölcsön után az MNB árfolyamon kellene fizetnie a tartozását. Ez egy kétnemű árfolyam, amiről mag a Kúria mondta most ki, hogy tisztességtelen. A 2/2014. PJE ebben az értelemben a teljesítésre tartalmaz rendelkezést, de ezzel még nem adta meg a folyósított kölcsön CHF ellenértékét.

Ez helyes jogértelmezés, a Hpt. lex speciális jellege, az EU-jog és a fogyasztóvédelmi szempontok miatt azzal is jár, hogy a Hpt-ben rögzített további semmisségi okok megerősítést nyernek a következők szerint:

4.1. Hpt. 213. § (1) bekezdés a) pont – a szerződés tárgya

Az árfolyamrés tisztességtelensége miatt a szerződés tárgya nem meghatározott és nem valós. 6/2013. PJE határozat értelmében a kölcsön összegét mind CHF-ben, mind HUF-ban meg kell határozni úgy, hogy ezek egymásból hiba nélkül kiszámíthatóak legyenek. További feltétel, hogy ne legyen eltérő HUF összeg kiszámolható a szerződéskötés napján és a folyósítás napján (idevágó eseti döntés a Szegedi Törvényszék 13.P.21.349/2012/22. számú ítélete, amely az a) pontos semmisséget állapítja meg arra az esetre, ha „a kölcsönszerződések megkötése, azok folyósítása időpontjában érvényben lévő svájci frank és forint árfolyamok alapján eltérő összegek számíthatóak ki az egyedi kölcsönszerződésekben rögzítettekhez képest.). A kölcsönösszeg kiszámításánál szükségképpeni elem a vételi árfolyam.

A kölcsönszerződésben a kölcsön összegének meghatározásától függően a következő problémák merülnek fel:

1. ha csak HUF-ban van megjelölve a kölcsön összege (mint a legtöbb esetben, és amely így nem felel meg a 6/2013 PJE-nek), úgy a CHF összeg nem meghatározott, amit az MNB árfolyammal sem lehet kiszámolni, mivel az a meghatározott CHF összegből számítja a HUF összeget a Ptk. 213. § (2) bekezdése alapján és a HUF-nak nincs HUF árfolyama;

2. ha csak CHF-ben van megjelölve a kölcsön összege, úgy egy a HUF összeg nem meghatározott (amely így nem felel meg a 6/2013 PJE-nek), amit az MNB árfolyammal ki lehet számolni, de ez nem fog megfelelni a folyósított HUF összegnek, és az adós akarata nem az újonnan, évek múlva kiszámolt összegre vonatkozóan állt fenn, illetve az adós akaratát a bíróság nem pótolhatja;

3. ha CHF-ben és HUF-ban is meg van jelölve a kölcsön összege (ami a legtöbb esetben nem felel meg egymásnak és így a 6/2013 PJE-nek), úgy az MNB árfolyammal számolva az összegek nem fognak egymásnak megfelelni és teljesen el fognak térni a szerződésben szereplő összegektől, továbbá az adós akarata nem az újonnan, évek múlva kiszámolt összegre vonatkozóan állt fenn, illetve az adós akaratát a bíróság nem pótolhatja.

Ahogy már jeleztem, a kölcsönszerződések a 6/2013. PJE határozat elvárásnak sem felelnek meg, amin nem változtat az MNB árfolyam alkalmazása sem.

A kölcsönszerződés tehát teljes mértékben érvénytelen, azaz semmis a Hpt. 213. § (1) bekezdés a) pontja alapján.

4.2. Hpt. 213. § (1) bekezdés b) pont – a THM meghatározása

A THM-et a vonatkozó 41/1997. Kormány rendelet szerint a vételi és eladási árfolyammal kell kiszámolni a deviza nyilvántartású kölcsönszerződéseknél. Ez tehát jogszabályi rendelkezés, amit a Kúria nem írhat felül. Az árfolyamrés tisztességtelensége miatt a THM nem lesz meghatározott és valós sem. Ezt a bíróság nem számolhatja újra, nem is kötelessége, viszont MNB árfolyammal nem lehet THM-et számolni a szerződéskötéskor hatályban lévő rendelet értelmében, mert nélkülözhetetlen eleme ennek a vételi és eladási árfolyam.

Ismét kiemelem, hogy a THM-nek azért kell valósnak is lennie, mert csak így tudja betölteni a fogyasztóvédelmi funkcióját, azaz, hogy az adós reálisan össze tudja hasonlítani a hiteleket, és így valós eredményt kapjon, illetve így nyílik meg a reális lehetősége az adósnak arra, hogy felmérje, hogy milyen terhek hárulnak rá a futamidő alatt, hogy ezeket tudja-e vállalni.

A kölcsönszerződés tehát teljes mértékben érvénytelen, azaz semmis a Hpt. 213. § (1) bekezdés b) pontja alapján.

4.3. Hpt. 213. § (1) bekezdés e) pont – a törlesztő részlet meghatározása

Az árfolyamrés kiesésével és a 4.1. pontból is fakadóan a havi törlesztő részlet sem meghatározott és valós. A törlesztő részlet az árfolyamrés alapján van kiszámolva, hiszen eladási árfolyammal kalkulált a pénzintézet és annak összegében megjelenik az árfolyamrésből fakadó költség is. Az MNB árfolyammal ugyanazon okokból nem lehet kiszámolni a törlesztő részletet, mint ahogy írtam a 4.1. pontban a kölcsönösszeg kiszámítása kapcsán.

A törlesztő részletbe kalkulált árfolyamrés problematikája akként jelenik meg, hogy a törlesztés összegének kamat része e többletköltséget szükségképpen tartalmazza. Így viszont nem derül ki, hogy e részből mennyi a kamatra eső összeg és mennyi az árfolyamrésre (esetleg további bújtatott költségelemekre) eső összeg. Az árfolyamrés figyelmen kívül hagyásával, e résszel csökkennie kellene a törlesztő részlet összegének is, de az árfolyamrésre eső összeg meghatározatlansága miatt nem tudjuk, hogy mi a valós kamatösszeg, és mi a valós törlesztő részlet összeg.

E körben is kiemelem, hogy a törlesztő részletnek is valósnak kell lennie, mert csak így tudja betölteni a fogyasztóvédelmi funkcióját, azaz, hogy az adós reálisan össze tudja hasonlítani a hiteleket, és így valós eredményt kapjon, illetve így nyílik meg a reális lehetősége az adósnak arra, hogy felmérje, hogy milyen terhek hárulnak rá a futamidő alatt, hogy ezeket tudja-e vállalni.

A kölcsönszerződés tehát teljes mértékben érvénytelen, azaz semmis a Hpt. 213. § (1) bekezdés e) pontja alapján.

5. Az árfolyamkockázat kapcsán

A 2/2014. PJE az árfolyamkockázat tisztességtelenségét nem vizsgálta, azt a főszolgáltatás részének tekintette, de megengedte, hogy e rendelkezés tisztességtelenségét vizsgálják, ha a fogyasztó számára annak tartalma a szerződéskötéskor nem volt világos, nem volt érthető.

E körben a PJE indokolása rögzíti, hogy:

„Előfordulhatott ugyanis, hogy a szerződés egyértelmű megfogalmazása, a megfelelő tartalmú kockázatfeltáró nyilatkozat ellenére a szerződéskötés során a pénzügyi intézménytől kapott tájékoztatás alapján a fogyasztó alappal gondolhatta úgy, hogy az általa viselendő árfolyamkockázat nem valós, annak nincs reális valószínűsége, vagy  az bizonyos mértékben korlátozott (van egy maximuma). Ez a helyzet akkor, ha a fogyasztó az árfolyamváltozás várható alakulásáról, maximális mértékéről a pénzügyi intézménytől, annak képviselőjétől konkrét, hitelt érdemlőnek tűnő, később azonban tévesnek, valótlannak bizonyult tájékoztatást kapott. Ebben az esetben a szerződés a nem megfelelő (téves, félreérthető, nem egyértelmű) tájékoztatással érintett rendelkezése tisztességtelen, amely a szerződés részleges vagy teljes érvénytelenségét eredményezi..

Az Európai Unió Bírósága a C-26/13. számú ügyben hozott ítéletben kifejtette, hogy a fogyasztó számára ténylegesen lehetőséget kell biztosítani a szerződés összes feltételének megismerésére (67. pont), és a szerződéskötés következményeinek megismerhetőségére (70. pont).

Ahhoz, hogy a fogyasztó a szerződéskötés minden lehetséges következményével számolhasson, a következőkre kellett volna a hitelezőnek a fogyasztó figyelmét felhívni:

1. az árfolyam törlesztő részletre gyakorolt hatása: a deviza/Ft árfolyam kedvezőtlenül is változhat, így a törlesztő részletek Ft-ban fizetendő összege nőhet;

2. az árfolyam Ft-ban kifejezett tartozásra gyakorolt hatása: az árfolyam változása a hitelező által devizában nyilvántartott tartozás Ft-összegét is érinteni fogja;

3. az árfolyam fedezetre gyakorolt hatása:

- a fedezeti ingatlan értéke nem devizához kötött, így az árfolyamváltozások és a kamatváltozások együttes hatására annak értéke a Ft-ban kifejezett tartozás értéke alá süllyedhet;

- a fogyasztónak nem devizában keletkezik a jövedelme, így az árfolyamváltozásnak kitett;

- nem a fogyasztó jövedelmét vették figyelembe a hitelképesség vizsgálatakor, hanem a fedezeti ingatlan értékét.

Ad 1. az árfolyam törlesztő részletre gyakorolt hatása: a kockázatvállaló nyilatkozat ennek a követelménynek formálisan igen, de tartalmilag nem felel meg.

Hpt. 206. § (6) és (7) bekezdései szerint a bankoknak tájékoztatást kellett adni arra, hogy az árfolyam emelkedése miként befolyásolja a törlesztő részleteket, és a tájékoztatás megtörténtéről nyilatkoztatni kellett a kölcsön felvevőket. Eleve kétséges, hogy egy bírósági eljárásban az kölcsönfelvevővel aláíratott árfolyam emelkedés hatására vonatkozó nyilatkozatot szabad-e érvényesnek tekinteni, hiszen a kölcsönfelvevő arra tett nyilatkozatot, amit leírtak neki. Amit pedig nem írtak le neki, arra nem nyilatkozott.

A devizakölcsön egy hosszú távú devizaügylet, amelynél az árfolyamnak kiemelkedő jelentősége van. Ha pl. 20 évre kötötték a szerződést, legalább 20 évre visszamenőleg kellett volna külön az átváltási árfolyam és külön a kamatárfolyam diagramját megtekinteni. Az árfolyamok múltbéli alakulását a bankok elhallgatták, pedig az árfolyam-diagramok adják azt a tájékoztatást, amit még az egyszerű emberek is értenek! Az árfolyam fontosságát mutatja, hogy André Kosztolány, a híres magyar származású tőzsdeguru így fogalmazta meg: „Az árfolyamtrend alapján én nem vásárolnék, de semmilyen körülmények között nem cselekednék azzal ellentétesen.” Az árfolyam diagram megtekintése egy alapfeltétel. A bankok ezt nem mutatták meg az ügyfeleknek, ami megtévesztő és így tisztességtelen.

A devizaalapú kölcsönök megmagyarázása érdekében a PSZÁF 2006. szeptemberben prospektust adott ki, amely minden bank ügyfélterében elérhető volt. Ebben az átváltási árfolyam változás adataként maximálisan 185 HUF/CHF értéket jelöltek meg. Joggal gondolta minden kölcsönfelvevő, hogy ennél magasabb árfolyamra nem kell számítania, amely tény vitathatatlanul tisztességtelen volt.

Ad 2. az árfolyam Ft-ban kifejezett tartozásra gyakorolt hatása: erre nem terjedt ki a figyelemfelhívás a szolgáltató részéről, nem volt tájékoztatás arra nézve, hogy az átváltási árfolyam emelkedése révén a tartozás Ft-ban megfizetendő állománya akár több mint 100%-kal is emelkedhet. Ez pedig olyan lényeges elem, amit nem szabad elhallgatni, hiszen a fogyasztó döntését meghatározza! Ha az adós ezt képes lett volna a szerződéskötéskor felmérni, nem kötött volna szerződést.

Ad 3. az árfolyam fedezetre gyakorolt hatása: a bank működési biztonsága érdekében alapfeltétel, hogy csak olyan kölcsönöket helyezzen ki, amelyek esetében a kölcsönfelvevő jövedelme a kölcsön lejáratáig folyamatosan lehetővé teszi a törlesztő részletek fizetését. A kölcsönfelvevő szerződéskötés előtti jövedelmi viszonyának ellenőrzését hitelképesség-vizsgálatnak nevezik. A Hpt. 78. § alapján a bank ellenszolgáltatás ellenében hitelbírálatot végez: „A hitelintézetnek a kihelyezésről történő döntés előtt meg kell győződnie a szükséges fedezetek, illetőleg biztosítékok meglétéről, valós értékéről és érvényesíthetőségéről. A döntés alapjául szolgáló iratokat az ügyletre vonatkozó szerződéshez, illetőleg a leszámítolt váltóhoz kell csatolni.”.

A törvényalkotók a hitelképesség vizsgálatának költségét a Hpt. melléklete szerint a kamatba építették be. Olyan eljárásról van szó, amelyet a kölcsönfelvevő a kamatban megfizet, és ezért cserébe elvárhatja, hogy a bank a részére valós és reális eredményt közöljön. A vizsgálat eredményét a bank oly módon közli a kölcsönfelvevővel, hogy vagy folyósítja a kölcsönt, vagy elutasítja a kölcsönkérelmet.

a) A fedezeti ingatlan értéke: Erre nem terjedt ki a figyelemfelhívás a szolgáltató részéről. Ez valójában a prudens hitelezési gyakorlat egyik alapfeltétele, a hitelképességi vizsgálat kérdéskörébe tartozik. A kölcsön fedezetének felmérése nem vitásan hitelezői feladat. Ha a hitelező rosszul méri fel a fedezet értékét, az az ő érdekkörébe eső hiba. A pótlólagos fedezetbevonás lehetőségének a kikötése ezért tisztességtelen, egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel. Az adós a fedezetet kívánta a szerződéskötéskor kockáztatni, ennek esetleges elvesztését mint potenciális lehetőséget elfogadta, ez nem vitás. Azt azonban nem fogadta el, hogy a fedezeti ingatlan esetleges elvesztése esetén is még továbbra is adós maradjon, akár életfogytig tartó végrehajtás alanya legyen, hiszen, ha elszabadul az árfolyam, és a tartozás összege több, mint a fedezet értéke, ettől a pillanattól kezdve az adós “fogságba esik”, ugyanis a fedezet értékesítése esetén sem tud szabadulni a kötelemből, a bank gyakorlatilag szabadon emelheti a kamatot, hiába van a szerződésben kikötve a felmondás joga, az adós nem tud élni vele, mert a deviza alapú elszámolás miatt nem tud kiszállni. Ebből következik, hogy az árfolyamkockázat korlátlan mértékű, a fedezet értékét meghaladó tartozás-növekedést okozó áthárítása az, ami tisztességtelen. Ezen pedig nem segít a szerződés érvényessé nyilvánítása sem, mert az a deviza alapú elszámolást alapvetően nem küszöböli ki. Az adós nem vállalhat korlátlan mértékű árfolyamváltozás megfizetésére kockázatot, legfeljebb a saját jövedelme és vagyona erejéig teheti ezt meg, ezért pedig, hogy ez a kockázat limitált legyen, a hitelező felel, épp a prudenciális előírások miatt.

Nem csak attól tisztességtelen a szerződés, hogy van árfolyamkockázat, ami esetleg hátrányosan hat az ügyfélre, hanem attól is, hogy nincs "stop loss" árfolyam, azaz a devizában meghatározott kölcsönösszeg automatikus forintosítása akkor, mikor már kamatelőny régen nincsen, és a tartozás összege több mint a fedezet értéke. A pénzintézetnek a Ptk. 277. § alapján együttműködési kötelezettsége, a Hpt. alapján pedig folyamatos kockázatkezelési kötelezettsége volt (lett volna...), így a szerződés a kockázat korlátlansága miatt is tisztességtelen.

b) a fogyasztónak nem devizában keletkezik a jövedelme, így az árfolyamváltozásnak kitett. A nemzetközi bankrendszerben triviális prudenciális megfontolások alapján a fogyasztó részére csak abban a pénznemben lehet hitelezni, amelyben a jövedelme keletkezik. E szakmai minimum-követelmény megszegésének következményeit nem lehet a fogyasztóra hárítani, mert az tisztességtelen.

c) nem a fogyasztó jövedelmét vették figyelembe a hitelképesség vizsgálatakor, hanem a fedezeti ingatlan értékét: a bankok a mind nagyobb szerződésvolumen megkötése érdekében a hitelképessé vizsgálatát felcserélték a fedezetvizsgálattal. Ez azt jelenti, hogy a kölcsön nem fizetése esetén a jelzálogként felajánlott ingatlan nyújt fedezetet az elmaradt tartozások rendezésére. A bankok e vonatkozásban két hibát követtek el: jellemzően csak a fedezetet ellenőrizték, és míg a svájci frank árfolyam emelkedésére vonatkozó nyilatkozatban elismertették a kölcsönfelvevővel, hogy a svájci frank árfolyama akár lényegesen is emelkedhet, ezt a lehetőséget a hitelképesség vizsgálatánál figyelmen kívül hagyták. Így a hitelképesség vizsgálata nem volt érdemi, hiszen a bankok is tudták, hogy a törlesztő részlet lényegesen emelkedhet, amit a kölcsönfelvevő jövedelme nem fedez, így a kölcsönfelvevőkben azt a hamis illúziót keltették, hogy a törlesztő részleteket a megemelkedett svájci frank árfolyam esetében is fizetni tudják. Ez a hitelezési hiba nem róható a fogyasztó terhére, mert ha vele szemben korrekt hitelképességi vizsgálatot folyattak volna le, akkor csak a fedezeti ingatlanra alapozva nem kaphatott volna kölcsönt, nem került volna bele a devizahitel-csapdába. A hitelképességi vizsgálat nem megfelelő végzése miatt került sor a szerződéskötésre, így tisztességtelen az, hogy erre a fogyasztó figyelmét nem hívták fel, erre nem terjedt ki a tájékoztatás, ami az árfolyamkockázat fogyasztóra való telepítését tisztességtelen szerződési feltétellé teszi.

A fentieken túl a bankok az árfolyamkockázat körében azt is elfelejtették közölni, hogy amennyiben a deviza (CHF) kamata és a forintkamat között eltérés van (tipikusan a devizakamat javára), akkor ez a jövőben szükségképpen növeli az árfolyamokat, így az alacsony kamat csak illúzió volt már a kezdetekben is; továbbá a bankok igenis meg tudják előre becsülni az árfolyamokat (http://erstebroker.hu/hu/bankkozi_devizapiac.html).

A bankok tehát tisztességtelenül jártak el az árfolyamkockázat körében, mivel nem adtak tájékoztatást, vagy téves tájékoztatást adtak és azt az illúziót keltették az adósokban, hogy a megemelkedett törlesztő részletek mellett is képesek lesznek teljesíteni a tartozásukat. Ebből következik, hogy az árfolyamkockázatot egy átlag adós nem érthette meg, már ha egyáltalán kapott erre nézve tájékoztatást (lásd autókölcsönök, ahol az adós sosem tárgyal a pénzintézettel).